Ipolybalog, a ma 860 lakosú község a Börzsöny hegység keleti s a Korponai-hegyvonulat déli nyúlványai közt, a Középső-Ipoly mentén, a folyó jobb partján terül el. A Nagykürtösi járás s az egykori Hont megye faluja. Nevét elsősorban a település előtti magasabb ponton álló szakrális emlék, Szlovákia legrégibb Árpád-kori temploma tette országszerte, sőt határokon túl is ismertté.                                                                

             Képek a templomról                Képek a faluról

Temető és a templom 1	Temető és a templom 2	Templom 1
Templom 2	Templom 3	Templomtorony, tornyán a Szent Koronával

A széles Ipoly menti völgykatlant egy helyütt "nagy kiterjedésű, csendes rónaság"-ként emlegetik, Ipolybalog környékét pedig a "gólyák és fácánok hazájá"-nak nevezik. A vidék helyenként már az időszámításunk előtti évezredben is lakott volt: a kőkorszakban a bükki kultúra virágzott errefelé: zselizi és lengyeli típusú kerámia került elő az ásatások során. Ipolybalog határában bronzkorszakbeli tárgyakat találtak, s a pilinyi kultúrába tartozó urnamező-maradványokat tártak fel.

A falut először II. Endre 1232-ben kelt oklevele említi BOLUG alakban. Ez okirat értelmében a királyi birtokban lévő települést a zólyomi uradalomhoz csatolták azzal a kikötéssel, hogy "tizedét továbbra is az esztergomi káptalannak adják".¹

A pápai tizedszedők 1332/37. évi jegyzékében BELEK alakban fordul elő a község neve. Bakács István ezzel kapcsolatban az alábbiakat írta egyik munkájában: "Csak a tizedjegyzék említi templomát: S. Nicoali de Belek-et írva. Minthogy Balog templomának védőszentje ma is Szent Miklós, az azonosítás kétségtelen".

Kubinyi Ferenc történész 1882-ben kiadott könyvében három, Balogra vonatkozó okiratot is közzétett. A Baloghy család levéltárából származó 156. számú levél I. Lajos királytól származik. Az 1375-ben Budán kelt okiratban a király meghagyta "a honti és nógrádi fő- és alispánoknak, hogy Oszlári Lőkös mestert és fiait, valamint balogi jobbágyaikat a balogi erdő és az Ipoly folyó haszonélvezetében ne akadályozzák".

Kiss Lajos szerint a Balog helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A Balog nemzetség viszont a Balog víznévről kaphatta nevét, ugyanis első szállásukat a folyó mellett, Alsó- és Felsőbalog környékén ütötték fel. A régi nyelvjárásokban a szó eredetileg tulajdonságot (balkezes) jelentett. Balyog alakban a palóc nyelvjárásban is előfordult.

A Baloghy család ősei, az Oszláriak 1375-ben kapták adományként az ipolybalogi birtokot. A család eredete egészen IV. Béláig vezethető vissza: ekkor élt Radon ispán, aki a tatárok elleni harcokban is részt vett. Az ő leszármazottja az okiratban emlegetett Lőkös mester, aki az Oszlári, Kürtösi és Balogi előnevet is használta.

BALOGHY IMRE, Hont megye egykori alispánja (1839-1842) szintén tulajdonosa volt még a Hont megyei Balog helységbeli ősi birtoknak, amelyet ő és fia adott el.

A Baloghyak birtoka később Huszár Aladárhoz került. Ő szép klasszicista kúriát is építtetett a faluban, amelyet mára jelentősen átalakítottak. Ezt később a gazdasággal együtt Kazy Lázár tengerésztiszt, majd Róth Simon bérelte.

Képek a faluról

 

Utcarészlet-Fő utca 1	Községi hivatal	Utcarészlet-Fő utca 2
Az iskola parkja 1	Az iskola parkja 2	Az iskola parkja 3, utcarészlet
Az iskola parkja, az Iskoláslány szoborral	Óvoda 1	Óvoda 2
Az iskola futballpályája	Kézilabda- és kosárlabdapálya	Tanítói lakás
Az Újtelep látképe	A ravatalozó épülete	Elesett hősök emlékparkja

Balog Mohács előtti jobbágyneveit Bakács István tette közzé. Ilyeneket szerepeltet: Jaaz, Jacob, Kakas, Konth, Kys, Molnár, Németh, Polyák. Közülük mára csak a Molnár és a Kakas maradt meg. A török kori portaösszeírásokban is szerepel a falu. Az 1715. évi összeírás 8 telkes jobbágyot és 3 házas zsellért jegyez. A ma is meglévő nevek közül itt a Törökkel és a Kakassal találkozhatunk. 1720-ban már felbukkan a Pataky és a Gyurász név is.

A falu 1769. évi Urbáriumából megtudhatjuk, hogy a 31 jobbágynak átlag 2-2 pozsonyi mérőre való (kb. 0,4 ha) belső telke, 20 hold szántóföldje, 6 kaszás rétje (kb. 6 hold) volt. Ezért földesuránál le kellett dolgoznia évi 52 napnyi "marhás robotot", vagy 104 napnyi "kézi szolgálatot". Adtak továbbá uruknak egy forint készpénzt, egy icce (kb. 0,85 liter) kifőzött vajat, két kappant (kakast), két csirkét és tizenkét tojást.

A már felsorolt jobbágyneveken kívül a ma is létezők s az Urbáriumban is szereplők közül megemlíthetjük a Radost, a Dobost és a Zolczert. A 31 örökös jobbágyon kívül volt még 10 házas zsellér is a faluban. A jobbágyok a helység hat földesurának: gróf Koháry Jánosnak, Sípos Gábornak, Szilassy Györgynek, Baloghy Ádámnak, Pongrácz Lászlónak és Bolgár Jánosnak adóztak.

Az Urbárium megkötésekor feltett kilenc kérdésre adott válaszból kiderül, hogy azelőtt a "régi szokás szerint szoktak véghez vinni a jobbágyi kötelességek". Készpénzt például nem fizettek, hanem "Baloghi Ádám uram jobbágyai karácsonyi ajándékként egy csirkét és tíz tojást" szoktak adni.

A "határnak következendő hasznait" tárgyalva megjegyezték, hogy földjük van elég, "épületre való fának egy siralmas erdőt tartanak". Az ináncsi pusztán működött egy vízimalom, s csak egy esztendeje, hogy "szőlőhegynek egy darabot felfogtak". "Fogyatkozási pedig a határnak (...), hogy tűzre való fájok nincsen, az Ipoly vize kiáradván, házakban kárt szokott okozni." A jobbágyok az említetteken kívül "mindennemű gabonából, bárányokból és méhekből" kilencedet szoktak adni.

Ifj. Palugyay Imre 1855-ös közléséből tudjuk, hogy Balog határának nagy része szántóföld volt, ami több mint 88 katasztrális holdat tett ki. Rétből és kertből 340, legelőből 281 katasztrális holddal rendelkeztek. A szőlő (18 kat. hold) és az erdő (11 kat. hold) elenyésző részét képezte a balogi határnak. Ez meghatározta a gazdálkodást is. Az első osztályú földeken jó gabona termett, amelyből a többletet a közeli piacokon (Ság, Gyarmat) értékesítették.

1851-ben Fényes Elek Magyarország geographia szótára c. művében így írt a faluról: "Földjei első osztálybeliek, és szép gabonát, dohányt, kukoricát s főzelék növényeket teremnek. Egy kis szőlőhegye s térés legelője van. Sok szép szarvasmarhát tenyészt..."

"Balog község nagyobb részint rónaságú, sem mellette, sem határában semmi nemű hegyek, völgyek, erdők nem léteznek..." - írja 1865-ben Pásztori István bíró abban a jelentésben, melyet Pesthy Frigyes Helynévtára számára készített.

Az esküdtek közt olvassuk még Zolczer János, Molnár József és Zolczer Mihály nevét. A dűlők közül ugyanitt felsorolják a Berekalját, a Kenderest, a Geribalját, a Partot, a Határt, a Templomi- és a Galáris-dűlőt, az Elő- és Külsőrétet, valamint a Nagyszöget. A falunak ez idő tájt 491 lakosa volt, közülük 463 római katolikus, 2 evangélikus és 26 zsidó. Volt a helyiségben 2 urasági, 38 telkes-, 12 zsellér-, 4 zsidózsellérház. Ezenkívül egy tanítólak is. A porták közül 27 egésztelkes, 4 háromnegyedes, 4 kétnegyedes 1 pedig egynegyedes volt.

      (Csáky Károly: Ipolybalog, Látnivalók; Honismereti Kiskönyvtár 36.szám, Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. 1996 )